TED előadások elemzése és ajánlása

2019\11\29

Tiffany Watt Smith: Az emberi érzelmek története

Tiffany Watt Smith egy igen csak fontos témáról beszél, hiszen minden embernek vannak érzelmei. Olyan korban élünk, ahol az érzelmek ismerete rendkívül fontos árucikk, ahol az érzelmek magyarázatul szolgálnak sok dologra, amelyet politikusaink kihasználnak, és algoritmusok manipulálnak. Az érzelmi intelligencia annyira fel van értékelve, hogy iskolában és üzleti életben tanítják, egészségügyben pedig támogatják. 

Hat alapérzelem van: boldogság, szomorúság, félelem, utálat, harag, meglepődés. Az érzelmek roppantul összetett, rugalmas rendszerek, melyekre egyszerre hat a biológiai öröklődés, és a kultúra, melyben élünk. Fontos megértenünk: érzelmeinkre hatnak a nagy történelmi változások, részben, mert befolyásolják, miként érezzük, amit érzünk. Persze, érzelmeink nemcsak időben, hanem térben is változnak. Kulturális értékeinkkel, elvárásainkkal terheltek, gondolatokat közölnek arról, hogy mit gondolunk magunkról. Az igaz érzelmi intelligencia megköveteli, hogy megértsük a szociális, politikai, kulturális erőviszonyokat, amelyek az érzelmeinkről alkotott kép mikéntjét formálták, és azt, hogy a boldogság, a gyűlölet, a szeretet vagy a harag miként lehet még mindig átalakulóban. Mert ha fel akarjuk mérni érzelmeinket, és iskoláinkban tanítani őket, hallgatni, amint politikusaink önnön fontosságukról locsognak, akkor jó nyomon vagyunk, hogy rájöjjünk, honnan származnak a róluk alkotott előfeltevések, és van-e ma őszinte mondandójuk számunkra.

https://www.ted.com/talks/tiffany_watt_smith_the_history_of_human_emotions

2019\11\29

Steven Johnson: Az internet olyan, mint egy város

Steven Johnson a West Village-ben lakik, végignézték a feleségével az ikertornyok összeomlását. Kiadta szeptember 11-én az Emergency című könyvét. Ez a könyv a zsúfoltság erejét és a benne rejlő alkotó lehetőséget ünnepelte, különösen a városi zsúfoltságnak azt a tulajdonságát, hogy összeköti az embereket és egy térbe helyezi, elhelyezi őket a járdákon, és arra készteti őket, hogy megosszák egymással a teret és a gondolataikat. De ez a zsúfoltság ölhet is akár, nem tesz jót senkinek sem.

Ki épít fel egy környéket? Ki tartotta életben az utcákat a környékünkön szeptember 11 után? Persze, maga az egész város. Az egész rendszer dolgozott ezen valamilyen értelemben, és mindenki hozzájárult egy kicsit. És ez az, amit egyre inkább látunk a világhálón különböző érdekes formákban. A világhálón sem találunk meg dolgokat magára, minden kapcsolódik valamilyen formában az egészhez, a rendszerhez. A világháló segít bennünket tájékozódni a nagyvilágban, mindenféle információt megtalálunk általa. Csak nagyon fontos, hogy tudjuk megfelelően használni, tudjunk keresni. Kétirányú kapcsolatra van szükségünk, szükségünk van bizonyos visszacsatolásokra ahhoz, hogy valóban képesek legyünk érdekes dolgokat tenni. Ez az egész olyan, mint egy nagy, globális agy, amin sok-sok kísérletet elvégezhetünk, hogy megtudjuk, mire gondol éppen. És vannak ezek az izgalmas eszközök. A legbámulatosabb dolog ezzel kapcsolatban, hogy a legtöbb felbukkanó rendszer, a legtöbb önszerveződő rendszer nem olyan részekből áll össze, ami látni képes a teljes mintát és aszerint változtatni a viselkedését, hogy tetszik-e neki a minta, vagy sem. A legcsodálatosabb dolog ebben a vitában az exponenciális eloszlásról és a szoftverről, ami módosíthatja, az maga a tény, hogy beszélünk róla. 

https://www.ted.com/talks/steven_johnson_the_web_as_a_city

2019\11\29

Manoush Zomorodi: Hogyan vezet az unalom a legjobb ötleteinkhez?

Manoush Zomorodi egy teljesen aktuális témáról beszél, amely a mai világban szinte minden embert érint, hiszen manapság melyikünknek nincs telefonja?

2007-ben az iPhone megjelenése teljes mértékben az ő életét is megváltoztatta, ahogy napjainkban minket is befolyásol a telefonunk. Az volt a célja, hogy megtízszerezze a hallgatottságot. Egy nap leült ötletelni, de erdeménytelenül. Ekkor gondolkozott el rajta, mikor támadt utoljára jó ötlete. Arra jött rá, hogy amikor a babakocsit tologatta, mert az új eszköznek köszönhetően minden percét rajta töltötte, de nem volt ideje gondolkozni. Ekkor tette fel magának a következő kérdéseket: Mi történik velünk, mikor unatkozunk? Vagy még fontosabb: Mi történik, ha sosem unatkozunk? Mi történne, hogy teljesen eltűnne ez az emberi állapot? Ideggyógyászokkal és pszichológusokkal kezdtett beszélgetni, és ekkor jött rá, hogy amint ábrándozni kezdünk, és engedjük, hogy elménk elkalandozzon, egy kicsit a tudatosságunkon túl kezdünk gondolkozni, kissé tudat alatt, amely új, más jellegű kapcsolatokat engedélyez. A telefonunk a hatalom eszközekévé vált: rendkívül hasznos, de veszélyes is, ha nem megfelelően használjuk. Magunkon is elvégezhetjük azt a tesztet, amit az előadásban hallottunk. Fontos, hogy tudatosan használjuk az eszközeinket, a mi irányításunk alatt legyenek és ne fordítva történjen ez a dolog. Semmittevés során hozzuk elő a legtermelékenyebb és legkreatívabb énünket. Fontos tudni, hogy az unalom tényleg zseniális ötletekhez vezet. 

https://www.ted.com/talks/manoush_zomorodi_how_boredom_can_lead_to_your_most_brilliant_ideas

süti beállítások módosítása